Írta: Nagy László 2024. október. 17.

Biztosító cégek SEO szempontú piackutatása 2024-ben

A biztosítási piacon kiélezett a verseny, hiszen a szolgáltatók folyamatosan keresik az új ügyfeleket, miközben megtartani is igyekeznek a meglévőket.

Ebben a környezetben elengedhetetlen, hogy egy biztosító online jelenléte a lehető leghatékonyabb legyen, hiszen a fogyasztók jelentős része ma már az interneten keresztül tájékozódik és köt biztosítást.

A keresőoptimalizálás (SEO) szerepe ebben kulcsfontosságú, hiszen minél jobb helyezést ér el egy weboldal a keresőmotorok találati listáján, annál nagyobb eséllyel vonzza be a potenciális ügyfeleket.

Cikkünkben 15 különböző biztosítótársaság weboldalának SEO mutatóit elemeztük, hogy átfogó képet adjunk arról, hogyan teljesítenek ezek a versenytársak az online térben. Az elemzés során megvizsgáltuk a weboldalak kulcsszavait, Domain Authority (DA) értékét, hivatkozó domainjeik számát, organikus és fizetett forgalmukat, valamint rövid techinkai elemzés alapján is összehasonlítottuk őket.

Ezen mutatók alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy mely biztosítók dominálnak az online térben, és hol vannak még lehetőségek a fejlődésre.

Fontos megjegyezni, hogy az adatok és a valós eredmények között eltérések is előfordulhatnak a mérések technikai korlátai miatt.

Ha szeretné megtudni, hogyan lehet biztosítani, hogy az Ön weboldala is az élvonalba kerüljön, olvassa tovább az elemzést, és ismerje meg a legfontosabb SEO stratégiákat és lehetőségeket a biztosítási piacon.

Piaci körkép

Versenytársak felméréséhez 15 biztosító weboldalát elemeztük, és az alábbiakban bemutatjuk ezeknek a weboldalaknak a legfontosabb SEO mutatóit, melyekről részletesen olvashat a cikk további részében.

Cégnév DA érték Hivatkozó domainek száma Organikus forgalom Kulcsszavak száma Fizetett forgalom
netrisk.hu 38 818 205 000 9 579 14 000
biztositas.hu 38 613 102 100 4 700 4 850
allianz.hu 46 1 400 260 950 10 300 50 700
alfa.hu 45 901 196 650 8 100 44 000
biztositok.hu 28 327 23 440 3 200 964
generali.hu 47 1 300 189 650 6 900 40 000
groupama.hu 41 617 218 000 5 400 16 380
uniqa.hu 38 683 16 300 3 300 8 700
genertel.hu 35 851 25 500 3 000 11 900
clb.hu 32 326 10 200 2 500 12 900
mvmbiztositas.hu 20 138 2 700 1 400 1 210
colonnade.hu 32 191 3 800 909 1 920
union.hu 37 714 32 000 6 900 20 900
proviti.hu 23 236 2 400 3 100 2 100
eurorisk.hu 24 161 734 1 600 7 100

A fenti adatok pontos jelentése:

DA érték: A Domain Authority (röviden DA vagyis Domain hitelesség ) egy olyan mutató, amely azt jelzi, hogy egy weboldal mennyire tekintélyes és megbízható az interneten. Ezt a pontszámot 1-től 100-ig adják, ahol a magasabb érték a magasabb hitelességet jelenti. A DA értéket több tényező alapján számítják ki, például hogy hány másik weboldal hivatkozik rá, és mennyire hitelesek ezek a hivatkozások. Minél több és jobb minőségű weboldal hivatkozik egy oldalra, annál magasabb lesz a DA értéke.

Hivatkozó domainek: A (referring domains) olyan weboldalak, amelyekre linket helyeznek (hivatkozást) ami a vizsgált weboldalra mutat. SEO szempontból fontosak, mert a keresőmotorok, mint a Google, ezeket a linkeket ajánlásként értelmezik. Minél több megbízható és releváns hivatkozó domain linkel egy weboldalra, annál nagyobb eséllyel növekszik annak hitelessége és rangsorolása a keresési eredmények között

Organikus forgalom: Ez a forgalom olyan látogatókból áll, akik keresőmotorok, (Google, Bing stb.) használatával érkeznek a weboldalra. Az organikus forgalom növelése a kulcsszó-optimalizálás és minőségi tartalom létrehozásának eredménye.

Kulcsszavak száma: Azt mutatja meg, hogy egy weboldal hány különböző keresési kifejezésre vagy kulcsszóra rangsorol a keresőmotorokban, például a Google-ben. Minél több kulcsszóra jelenik meg egy weboldal, annál nagyobb eséllyel ér el különböző felhasználókat, akik ezekre a kifejezésekre keresnek.

Fizetett forgalom: Azokat a látogatókat jelenti, akik valamilyen fizetett hirdetésen keresztül érkeznek az oldalra. Ez lehet Google Ads, Facebook hirdetés, banner hirdetés, vagy más online reklámforma.

Ha például a biztosítás kulcsszóra rangsoroló top 10 találatot nézzük, akkor 8 főoldal és 2 aloldal fog megjelenni a Google találatai között. Ebből leszűrhető, hogy a Google számára relevánsabb a főoldal, amelynek a biztosítás a főkulcsszava, mint az aloldal.

Általánosságban elmondható, hogy ha a vállalkozásunk fő profilja a biztosítás, akkor a főoldal biztosítás kulcsszóra történő optimalizálása megfelelő választás lehet.

Az aloldalak nagy része szolgáltatást leíró oldal, de megtalálhatóak közöttük kalkulátor aloldalak is, amik keresési szándékukat tekintve már nem információs, hanem inkább kereskedelmi típusú, azaz itt a vásárlási szándék már megvan.

Kulcsszókutatás – Kulcsszó stratégia

Az SEO stratégia kiindulópontja a megfelelő kulcsszavak kiválasztása és optimalizálása. Most néhány kulcsszót kiválasztottunk, amelyek relevánsak, üzletileg fontosak és/vagy magas keresési volumennel is rendelkeznek. Ezekre a kulcsszavakra a versenytársak valamennyi szereplője rangsorol.

Kulcsszó Keresési mennyiség/hó
Utasbiztosítás 20 000
Kötelező biztosítás 12 000
Kötelező biztosítás kalkulátor 7 100
Utasbiztosítás kalkulátor 4 500
Lakásbiztosítás 4 500
Életbiztosítás 2 300
Autó biztosítás 2 200
Casco 2 000
Gépjármű biztosítás 1 500
Kisállat biztosítás 1 300
Legolcsóbb kötelező biztosítás 1 200
Kötelező biztosítás váltás 1 100
Online biztosítás kötés 1 100
Legjobb utasbiztosítás 1 000
Kötelező biztosítás váltás 1 000
Assistance biztosítás 300
Ház biztosítás 300
Egészségügyi biztosítás 300

A fenti összefoglaló rávilágít arra, hogy egy adott kulcsszóra havonta mennyi keresés történik. Például az „utasbiztosítás” kulcsszóval akár 20.000 vagy a „kötelező felelősségbiztosítás” kulcsszóval 12.000 felhasználót is elérhetünk havonta.

Ezekre a kifejezésekre az emberek általánosságban keresnek. Ezek a látogatók az értékesítési tölcsér tetején helyezkednek el, ami azt jelenti, hogy közülük kisebb eséllyel lesz ügyfél. Azonban, ha a weboldal hasznos információkat nyújt, a látogatók bizalma megnőhet a cég iránt, ami később akár ügyfélkapcsolatot is eredményezhet.

A biztosítási szegmensben különösen nagy keresési volument mutatnak a különféle biztosítási kalkulátorokhoz kapcsolódó kulcsszavak. Ezek a kulcsszavak, kereskedelmi szándékot tükröznek, és gyakran vásárláshoz vezethetnek. Mivel a keresési volumen jelentős és a vásárlási potenciál is magas, kifejezetten előnyös az ilyen kulcsszavakra a találati lista elején megjelenni.

A keresési szándék (search intent) kiemelt jelentőségű, mert segít megérteni, hogy pontosan mit keresnek a felhasználók egy adott kulcsszó beírásakor.

Azok a vállalkozások, amelyek mélyen megértik célcsoportjuk keresési szándékát, hatékonyabban optimalizálhatják a weboldalukat és tartalmaikat.

Hogyan érhetjük el, hogy a keresési találatokban megjelenjünk ezekre a kulcsszavakra?

Ha úgy érzi, hogy ezek a kulcsszavak relevánsak Önnek, de mégsem szerepel velük a találati listán, érdemes olyan tartalmat létrehozni, amely valóban releváns az adott kulcsszóhoz.

Például, ha az „kötelező biztosítás váltás” kulcsszóra szeretne rangsorolni,az oldalt úgy érdemes felépíteni – akár dedikált oldalt használva – , hogy a felhasználók a kötelező biztosító váltással kapcsolatban tudjanak kalkulációt végezni és a számukra fontos információt megtalálják az oldalon. Ilyen információ lehet a kötelező biztosító váltás menete, mikor lehet felmondani, stb.

Ha ez az aloldal SEO szempontból megfelelően van optimalizálva, jó eséllyel a találati lista elejére kerülhet, mivel a keresési szándék és a tartalom jól összhangban van.

Kulcsszavak száma

Miért fontos tudni, hogy hány kulcsszóra rangsorolunk? Minél több kulcsszóra szerepel jól egy weboldal, annál nagyobb eséllyel ér el különböző közönségeket, és vonz több látogatót. A több kulcsszó révén a weboldal szélesebb témaköröket fed le, és többféle keresési szándékot célozhat meg, ami végső soron növeli az organikus forgalmat és a releváns keresési találatokban való megjelenés esélyét.

netrisk.hu organikus kulcsszavak száma

Biztosító cégek SEO – netrisk.hu organikus kulcsszavak száma

A fenti képen az netrisk.hu organikus kulcsszó számát láthatjuk, amely több, mint 9.500 szó. Ez a kulcsszó készlet jelentős mennyiségű, ami általában a tartalom széleskörűségét, relevanciáját és jó SEO stratégiát tükröz, amely lehetővé teszi a nagyobb organikus forgalmat.

Kulcsszavak nyomon követése

A kulcsszavak helyezésének monitorozása alapvető fontosságú a SEO-ban, mivel így képet kaphatunk arról, hogy weboldalunk hol szerepel a keresési találatok között, valamint arról is, mennyire eredményesek az optimalizálási törekvéseink. A pozíciók változásainak rendszeres figyelése lehetővé teszi, hogy gyorsan reagáljunk a rangsorban tapasztalható ingadozásokra vagy a versenytársak lépéseire, és ennek megfelelően módosítsuk stratégiánkat.

Ez nemcsak a jobb helyezések megszerzését vagy megtartását segíti elő, hanem hosszú távon hozzájárul az organikus forgalom növeléséhez és a konverziók számának emelkedéséhez is.

Kulcsszó Keresési mennyiség/hó biztositas.hu Helyezés allianz.hu Helyezés alfa.hu Helyezés generali.hu Helyezés netrisk.hu Helyezés
Utasbiztosítás 20 000 3 1 7 14 2
Kötelező biztosítás 12 000 4 2 6 35 1
Kötelező biztosítás kalkulátor 7 100 3 8 9 20 1
Utasbiztosítás kalkulátor 4 500 2 8 9 13 1
Lakásbiztosítás 4 500 3 2 8 26 1
Életbiztosítás 2 300 Nem rangsorol 2 1 5 Nem rangsorol
Autó biztosítás 2 200 3 2 5 11 1
Gépjármű biztosítás 1 500 5 1 17 76 2
Kisállat biztosítás 1 300 10 12 2 8 26
Legolcsóbb kötelező biztosítás 1 200 1 8 4 24 5
Online biztosítás kötés 1 100 2 13 12 22 1

Forgalommérés

Miért fontos megvizsgálni a piaci forgalmat?

A weboldalak forgalmának vizsgálata alapvető az online marketingben és SEO-ban, mert mélyebb betekintést nyújt a weboldal teljesítményébe.

Ez az elemzés megmutatja, honnan érkeznek a látogatók (organikus, fizetett, közösségi média stb.), mennyi időt töltenek az oldalon, mely oldalak a legnépszerűbbek, és hol veszítik el az érdeklődésüket.

Ezek az adatok segítenek azonosítani a gyenge pontokat, például a magas visszafordulási arányt, és lehetőségeket adnak a tartalom optimalizálására. A forgalmi elemzés alapján jobb marketing stratégiákat lehet készíteni és finomítani a felhasználói élményt, ami végső soron növeli a konverziókat és a bevételeket.

A piaci forgalom elemzése megmutatja, mely versenytársak teljesítenek jól bizonyos csatornákon, és hol van lehetőség további fejlődésre.

Forgalom típusok

  • Organikus forgalom: Ez a forgalom olyan látogatókból tevődik össze, akik keresőmotorok (például Google, Bing stb.) használatával jutnak el a weboldalra. Az organikus forgalom növekedése a kulcsszó-optimalizálás és minőségi tartalom létrehozásának eredményeként érhető el.
  • Fizetett forgalom: Ez a forgalom olyan látogatókból áll, akik fizetett hirdetéseken keresztül érkeznek, például Google Ads vagy közösségi média hirdetések révén. Ez a típusú forgalom közvetlen költségekkel növelhető, és gyors eredményeket hozhat.

A weboldal forgalmát sokféleképpen lehet csoportosítani, de jelenleg csak az organikus és a fizetett forgalmat fogjuk megvizsgálni.

Szoftveres mérések nagyságrendileg fel tudják mérni az adott weboldal látogatottságát, ami segít abban, hogy átfogóbb képet nyújtson a piacról és az adott cég online stratégiájáról.

biztosító cégek forgalmi eloszlása

Biztosító cégek forgalmi eloszlása

A diagramon az is egyből szembetűnő lehet, hogy az allianz.hu toronymagasan vezet organikus forgalmát tekintve.

Egy széles körben ismert bankról van szó, aki a biztosítások mellett szinte az teljes pénzügyi piacot lefedi, több mint 80.000 kulcsszóra rangsorol, nem meglepő, hogy ekkora organikus forgalommal rendelkezik.

Az allianz.hu-t a netrisk.hu követi, és nem sokkal lemaradva harmadikként az alfa.hu.

allianz.hu organikus forgalma:

allianz.hu organikus forgalma

Biztosító cégek SEO – allianz.hu organikus forgalma

A netrisk.hu legforgalamsabb oldalai a következők:

netrisk.hu legforgalamsabb oldalai

Biztosító cégek SEO – netrisk.hu legforgalamsabb oldalai

Az oldalaik közül a legtöbb látogatót vonzó a kötelező biztosítás kalkulátoros aloldal, amelynek fő kulcsszava a „kötelező biztosítás”. Erre a kifejezésre havonta átlagosan 9.600 keresés történik. A Google találati listán a netrisk.hu az első helyen szerepel ennél a kulcsszónál, így a keresések jelentős részét képes elérni.

Ez az aloldal 24.721 kattintást generál, ami jóval meghaladja a „kötelező biztosítás” kulcsszóra érkező keresések számát. Ez annak tudható be, hogy az oldal további 827 kifejezésre is rangsorol, így még több látogatót vonz.

Ennek az oldalnak az „értéke” körülbelül 8.200 USD. Ez egy becsült érték, amely lényegében azt mutatja, hogy mennyire értékes az oldal pénzben kifejezve. Ez arra utal, hogy az oldal havi organikus forgalma körülbelül 8.200 USD-t ér, vagyis ennyi lenne a költség, ha ezt a forgalmat Google Ads-en vagy más PPC platformon keresztül akarnák megszerezni.

Ez az összeg a kulcsszavak aktuális hirdetési piaci árait tükrözi. Az oldal forgalmi értéke változhat a célzott kulcsszavaktól függően.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fizetett hirdetések csak addig hoznak forgalmat, amíg pénzt költenek rájuk, míg a SEO révén szerzett organikus forgalom hosszabb távon is folyamatos maradhat.

Ezért is kiemelkedő jelentőségű a megfelelő kulcsszókutatás, mivel jelentősen hozzájárulhat az organikus forgalom növeléséhez, ha a releváns kulcsszavakra optimalizáljuk a tartalmainkat.

Hogyan lehet növelni a forgalmat?

A weboldalak forgalmának növeléséhez többféle stratégia alkalmazható:

Új ügyfelek futószalagon!

Tudja meg, milyen kulcsszavakra érdemes fókuszálni, és növelje organikus forgalmát a segítségünkkel!

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Technikai felépítés

Az oldal betöltődési sebesség fontos tényező a SEO szempontjából, mivel közvetlenül befolyásolja a felhasználói élményt és a keresőmotorok rangsorolását.

A gyorsan betöltődő oldalak kevesebb visszafordulást eredményeznek, ami javítja a felhasználói elégedettséget és növeli az oldalon töltött időt, mindezt a Google is előnyben részesíti. A Google különösen mobil eszközökön figyeli szorosan a sebességet, mivel a lassú oldalak hátráltatják a felhasználói élményt.

Ugyanakkor, ha egy oldal elér egy bizonyos sebességi szintet – általában 2-3 másodperc alatti betöltési időt – a további gyorsulás már nem jelent jelentős előnyt a rangsorolásban. A Google inkább a lassabb oldalakat rangsorolja hátrébb.

Ez azt jelenti, hogy a tartalom minőségére és a releváns kulcsszavak használatára és a backlinkek minőségére és mennyiségére kell leginkább fókuszálni, de fontos az is, hogy az adott tartalmunk, ne töltődjön be zavaróan lassan.

A top 10-be bekerülő weboldalak általában elég gyorsak, azonban előfordul, hogy a sebesség optimalizálására nem fordítanak elég figyelmet. Az általunk vizsgált biztosító cégek weboldalai között is van néhány ilyen.

Fontos, hogy ezeket a hibákat minél hamarabb javítsuk, mert helyezés és forgalom csökkenéshez vezethet.

Biztosító cégek oldalainak sebesség értéke

Biztosító cégek oldalainak sebesség értéke

A diagramon látható, hogy az allianz.hu, a netrisk.hu és a biztositas.hu weboldala asztali gépen egészen jó értékeket produkál, mobilon már inkább középszerűek.

A generali.hu értékei meglehetősen lassúnak mondhatóak. A weboldal első tartalmi eleme, mobilon 3,5 mp alatt tölt be, míg a legnagyobb tartalmi elem 10,1 mp alatt. Ez már egy hosszabb várakozási időnek felel meg, ami a mai felgyorsult világban többeket “visszafordulásra” késztethet.

generali.hu betöltési sebessége mobilon

Biztosító cégek SEO – generali.hu betöltési sebessége mobilon

Ahogy említettük, ez nem a legfontosabb SEO szempont, de az biztos, hogy ez esetben egy kiemelkedő pont lehet egy gyors weboldal.

Elégedetlen a SEO eredményeivel?

Mi segítünk megtalálni a hiányosságokat és kiaknázni a lehetőségeket. Kérjen konzultációt most!

Ingyenes konzultáció

Backlinkek – Domain Authority

A lenti elemzéshez azonban fontos tisztázni, hogy mi is az a DA érték:

A Domain Authority (röviden DA) egy olyan mutató, amely azt jelzi, hogy egy weboldal mennyire tekintélyes és megbízható az interneten. Ezt a pontszámot 1-től 100-ig adják meg, ahol a magasabb érték azt jelenti, hogy a weboldal nagyobb eséllyel kerül előre a Google keresési eredményeiben.

A DA értéket több tényező alapján számítják ki, például hogy hány másik weboldal hivatkozik rá, és milyen erősek ezek a hivatkozások. Minél több és jobb minőségű weboldal hivatkozik egy oldalra, annál magasabb lesz a DA értéke.

Nézzük is meg a biztosításra rangsoroló cégek weboldalainak DA értékét:

biztosító cégek domain authority értéke

Biztosító cégek domain authority értéke

A diagramon látszik, hogy az generali.hu rendelkezik a legmagasabb domain authority-vel, amit nem sokkal lemaradva az allianz.hu és az alfa.hu követ holtversenyben.

Elmondható, hogy a vizsgált weboldalakra nagy mennyiségben és jó minőségű weboldalak hivatkoznak. Erre azért is van szükség, mert

a Google, pénzügyekben, jogban és egészségügyben magas hitelességet vár el egy weboldaltól azért, hogy a találati lista elejére kerüljön.

biztosító cégek oldalak - hivatkozó domainek

A fenti képen a weboldalakra hivatkozó domainek száma látszik. Ebből már jól látszik az is, hogy miért rendelkeznek ők a legmagasabb domain authority-vel. Rengetegen hivatkozzák a weboldalaikat, “jó minőségű” hiteles forrásokból.

Hogyan fejlődhetsz a biztosítási piacon?

A biztosítási piacon való sikeres SEO stratégia kidolgozása összetett, de a piac átfogó ismerete sokat segít a tervezésben.

1. Részletes tartalom kidolgozása és optimalizálása

A biztosítási iparág rendkívül kompetitív, így az értékes tartalom létrehozása és optimalizálása alapvető fontosságú. A biztosítással kapcsolatos információk gyakran összetettek és jogilag is szabályozottak, ezért a látogatók számára világos, érthető és informatív tartalmat kell biztosítani.

A kulcsszókutatás eredményei alapján megállapítható, hogy a legtöbb keresés információs jellegű, ezért olyan tartalmakat érdemes létrehozni, amelyek alaposan bemutatják a különböző biztosítási termékeket, szolgáltatásokat, és válaszolnak a gyakran feltett kérdésekre.

Például:

  • Blogcikkek és útmutatók: Részletes, lépésről lépésre útmutatók a különböző biztosítási termékekről, mint például az autóbiztosítás vagy az életbiztosítás előnyei és hátrányai.
  • Esettanulmányok és ügyféltörténetek: Valós példák és történetek, amelyek bemutatják, hogyan segítettek a biztosítási termékek az ügyfeleknek.

2. Technikai SEO és felhasználói élmény javítása

A technikai SEO optimalizálása és a weboldal felhasználói élményének javítása elengedhetetlen a jó rangsoroláshoz. A weboldal gyors betöltési sebessége, a mobilbarát dizájn és a biztonságos (HTTPS) kapcsolat ma már alapvető elvárások.

A fenti elemzésben látható, hogy a betöltődési sebesség terén sok középszerű weboldal található a piacon.

Azt fontos tudni, hogy a technikai SEO a fent felsorolt 3 tényezőn túlmutatnak, amik beállításához érdemes SEO szakértők segítségét igénybe venni.

3. Linképítés és a domain autorithy növelése

A linképítés továbbra is az egyik legfontosabb tényező a keresőmotorok rangsorolásában. A pénzügyi témák terén a hitelesség kiemelten jelentős.

A felhasználók jobban bíznak a magas DA értékkel rendelkező weboldalakban, különösen a pénzügyi információk esetében, ahol a megbízhatóság kritikus tényező. A magas DA eléréséhez minőségi visszahivatkozásokra, (backlinkek-re) van szükség.

Ez időigényes feladat, de ahhoz, hogy a biztosítási piacon az élvonalba kerüljünk elengedhetetlen feladat.

4. Versenytársak nyomonkövetése

A SEO stratégiák folyamatos elemzést és finomítást igényelnek. A versenytársak elemzése elengedhetetlen a hatékony SEO stratégia építéséhez. Fontos hogy a versenytársak forgalmát, kulcsszó készletét, helyezéseit és egyéb SEO tényezőit végig kövessük. Ha így teszünk, akkor a piac adatai alapján könnyebb lesz levonni a helyes következtetéseket és hatásos SEO stratégiát kialakítani.

A folyamatos optimalizálás és a SEO trendek követése hosszú távon is biztosítja a weboldal sikeres teljesítményét a keresőmotorokban.

Több látogatót szeretne weboldalára?

Fokozza SEO stratégiáját szakértőinkkel, és érje el a top találatokat!

Lépjen velünk kapcsolatba

Hasznosnak találta a cikket?