A logó készítés alapjai: logó, ami nem csak jól mutat, de bevételt is szerez
Tartalomjegyzék
Hogyan lesz logóból vevő? Egyáltalán lehet bármi befolyással céged bevételeire egy aprócska ábra? Vagy csak nélkülözhetetlen státusz szimbólum lenne? Nos, egy jó logó hatással lehet a vásárlásösztönzésre, míg egy rossz logó, akár el is riaszthatja a célközönséged.
De mitől lesz jó vagy rossz egy logó? Milyen színek, formák passzolnak a cégedhez? És ami talán a legfontosabb: mennyibe kerül ma egy logó, amivel Te és a célközönséged is maradéktalanul elégedett lesz? Ennek járunk utána egy kávészünetnyi idő alatt.
A középkorban még arra használták a zászlókra és pajzsokra festett logókat, címereket, hogy elriasszák az ellenséget. Manapság pont az ellenkezőjét szolgálják: felkelteni az érdeklődést, és tömegeket magunkhoz vonzani.
A jó logó olyan, amire azt mondanád:
„Ez olyan egyszerű, hogy egy fillért se fizetnék érte.”
A Nike logóját megalkotó Carolyn Davidsonnak mindössze 35 dollárt fizettek, mondván, ezt a pipát egy 5 éves gyerek is le tudja firkantani. Később aztán a Nike berobbanása után részvényekkel kárpótolták Carolynt. A Nike logója egyébként az egyszerű, dinamizmust, erőt sugárzó logók mintadarabja. De vajon észreveszi bárki is a hiányát?
A logó olyan, mint egy karóra; ha szép, elegáns, hozzád passzoló, akkor mindenki megnézi, kérdezősködik róla.Ha olyan semmilyen, akkor vagy észre sem veszik, vagy udvariasan témát váltanak az emberek.
A logó nem nélkülözhetetlen, de ma már furán nézne ki egy honlap, egy névjegykártya, egy Facebook vagy éppen Instagram profil, egy csomagolás logó nélkül. De pontosan mitől is lesz jó egy logó?

Google logó változásai évről évre
Manapság az egyszerű, letisztult, könnyen megjegyezhető, kevés elemből álló logók divatják éljük. Azonban ez ugyanúgy változhat, ahogy a frizurák divatja is, nem véletlen, hogy a világ legnagyobb cégei (mint például a Google és az Amazon) időről időre tartanak egy kis ráncfelvarrást logóikon.

Amazon logó változásai évről évre
Logó tervezés alapjai
Manapság tehát az egyszerű, letisztult, legfeljebb 2-3 elemet használó logók mennek nagyot. Pár éve a Juventus is lecserélte a hagyományos klubcímerét. Az ok egészen prózai: egyszerűen egy modern logó jobban mutat a szurkolóknak értékesített tárgyakon, sporttáskákon, pólókon, ruhákon, mint egy olyan címer, amelyet már több mint 100 éve terveztek. Ezért, mielőtt logót terveztetnél, érdemes összeírni, pontosan hol is fogod azt használni.

Új Juventus logó
A logó általában három dologból áll:
- szín vagy színek
- formák vagy alakzatok
- betűk
Logó tervezés előtt érdemes megvizsgálni, hogy milyen színek, formák, betűtípus áll közel a piacodhoz, a terméked minőségéhez, ár-érték arányához. Például olcsó horgász csalikhoz hiba lenne arany vagy lila színeket használni. Először tehát fusd át, pontosan mit is jelképeznek az általad használni kívánt elemek, színek.
- Piros és rózsaszín: szenvedély, szerelem, izgalom, energia, harag, szórakozás, cselekvés
- Sárga és narancssárga: boldogság, öröm, fiatalság, magabiztosság, előrelátás
- Zöld: természetesség, frissesség, nyugalom, gondoskodás
- Kék: megbízhatóság, biztonságos, békés
- Lila: kreativitás, luxus, misztikus
- Fekete: kifinomultság, tekintély, modern, luxus, egyszerűség

Logó tervezés – színek kiválasztása
Céglogó tervezés
A céglogó tervezés legfontosabb alapkövetelménye, hogy a logó legyen megjegyezhető. Egy egyszerű logó, amely egy, vagy maximum 2-3 elemet tartalmaz, garantáltan ebbe a kategóriába esik. Az Apple almája mindössze két részből áll, melynek egyediségét a kiharapott darabka adja.
Érdekes, hogy az Apple volt az első, amely a logóját a laptopok képernyőjének hátoldalára fejjel lefelé nyomatta. Az ok itt is a marketing volt: így ugyanis a logót megfelelő formában látták azok, akik nem a laptopon dolgoztak, hanem a mögött ültek vagy épp álltak.
Céglogó tervezés mellett érdemes egy arculati kézikönyvet is létrehozatni a grafikus csapattal. Az arculati kézikönyv, másnéven brand book rengeteg fontos dolgot foglal magában:
- hogyan jelenjen meg a márka az egyes kommunikációs csatornákon
- milyen betűtípusokat használjon a márka a kommunikációjában
- az arculathoz tartozó színek pontos színkódját
- a logót, azok esetleges változatait
Az arculati kézikönyv segít abban, hogy egy cég vizuális megjelenítése ne ad hoc módon történjen, hanem egy előre megalkotott stratégián alapuljon, hogy a logó passzoljon a cég egyéb arculati elemeihez.
Ha szeretnéd professzionális arculattal megjeleníteni márkádat, cégedet
vedd fel a kapcsolatot velünk és kérd ajánlatunkat!
Logó tervezés online
A logó tervezés a múlt században még egy hosszadalmas, akár több hónapon is átívelő munkafolyamat volt. Lényegében, ahogy a rajzfilmeket a 90-es évekig, a logókat is művészek rajzolták kézzel, ceruzával. Ezért abban az időben valódi műalkotások készültek elképesztő összegekért. Később, mikor a logó már nem csak identitásként szolgált a vállalatok számára, hanem márka jelzéseként is, a cégek elindultak a szolidabb formák felé, így a logó tervezés is leegyszerűsödött, és a kivitelezés minőségének fontosságát az ötlet vette át.
Ma már a logó tervezés online, akár kevesebb mint egy óra alatt is a letudható feladatok közé esik. Költsége pedig töredéke a régivágású logók árának. Sőt, ma már akár különösebb grafikusi képzettség nélkül, mi magunk is elkészíthetjük a logónkat. Köszönhetően az online, akár ingyen is elérhető programoknak, valamint a mesterséges intelligenciának.
Ingyenes logó készítő programok
Az ingyenes logó készítő programok használata elsőre jó ötletnek tűnhet. Viszont alkalmazásuk akkor lehet csak kifizetődő, ha megbízunk saját stílusérzékünkben. Ha ebben bizonytalanok vagyunk, akkor a munkát mindenképpen adjuk ki profi grafikusnak. Ha lehet olyannak, aki nem csak képek szerkesztésében, de logó tervezésében is kellően tapasztalt.
Ellenben, ha van alapszintű grafikai tudásod, megfelelő stílusérzéked, akkor egy logó megtervezésének akár egymagad is hozzáfoghatsz. Főleg akkor, ha olyan ingyenes logó készítő programot használsz, amely végig vezeti a kezed.
Canva szerkesztő
A Canva egy ausztrál grafikai tervezési platform, amelyet közösségimédia-grafikák és prezentációk készítésére használnak a felhasználók. Van díjtalan és pro verziója is. Elképesztő népszerűségnek örvend világszerte, amit annak köszönhet, hogy végeláthatatlan mennyiségű sablont találsz az oldalán, így akár minimális változtatásokkal hozhatsz létre percek alatt egyedi kreatívokat.
Logó sablonból is több száz darabot találsz, iparágakra is leszűrve. Azokat módosíthatod, színeit változtathatod, így pár perc munkával elkészítheted céges logódat… akár teljesen ingyen is.
Adobe Express logó készítő
Az Adobe grafikai tervezőalkalmazásaival a logóktól és ikonoktól kezdve a marketinganyagokig és a márkagrafikákig bármit létrehozhatsz. Az Adobe-nak van próbaverziója, de ez már egy 100%-ban fizetős grafikai program, amely magában foglalja például a jól ismert Photoshopot és az Illustratort is.
Wix Logo Maker
A Wix Logo Maker egy mesterséges intelligenciával (AI) működő online tervezőeszköz, amellyel ingyenesen készítheted el céged új logóját. Használata egyszerű, gyors, és ahogy a másik két platform, úgy a Wix is végig fogja a kezed a logód elkészítése közben.
Logó mindenkinek
A profi, hatásos logók az új évezredig az igazán gazdag cégek kiváltsága volt. Manapság azonban már bárkinek, így egy apró virágboltnak is lehet ízléses, profizmust sugárzó logója. Egyszerűen csak tisztában kell lennünk cégünk identitásával, a márkánk minőségével, valamint a célcsoportunk elvárásaival… na igen, és nem árt egy cseppnyi stílusérzék. Ha mindezek megvannak, akkor akár egy óra alatt is elkészülhet a sokakat lenyűgöző céges logód. Azért ez nem hangzik rosszul, igaz?